A 2024-től élő CSOK Plusz feltételei között a hitelösszeg jelentős megemelése nagy pozitívum, az azonnali közvetlen támogatás megszüntetése viszont negatívum azok számára, akik ennek segítségével akarnak otthonhoz jutni. A kezdeti közvetlen támogatás hiányát később ellensúlyozza a nagy összegű hitelleírás a gyermekek megszületésekor – derül ki a Bank360.hu értékeléséből.
A szerda esti Kormányinfón jelentette be Csák János miniszter a városokban és nagyobb falvakban 2024-től elérhető CSOK Plusz feltételeit, amelynek a részletszabályait november közepére ígérte. Ez a támogatás lép ezeken a településeken a 2023. december 31-ig igényelhető jelenlegi CSOK helyébe.
A megismert új feltételeket értékelő Bank360.hu szerint kedvező a leendő igénylőknek, hogy a CSOK Plusz esetén is fix 3 százalékos marad a kamattámogatott hitel. Nagy pozitívum, hogy a támogatott hitel összegei jelentősen megnőnek. Egy vállalt gyermek esetén eddig nem is járt hitel, januártól viszont már 15 millió igényelhető ilyen esetben is. Két és három vállalt gyermek esetén pedig megtöbbszöröződik a maximális hitelösszeg az alábbiak szerint:
- 1 gyerek esetén 15 millió forint (jelenlegi CSOK-kal 2023 végéig nulla),
- 2 gyerek esetén 30 millió forint (jelenlegi CSOK-kal 2023 végéig 10 millió),
- 3 gyerek esetén 50 millió forint (jelenlegi CSOK-kal 2023 végéig 15 millió).
Negatívum a jelenlegi CSOK-hoz képest, hogy a CSOK Pluszt maximum 41 éves korig igényelhetik a nők, de lesz két év átmenet, ameddig a 12 hetes terhesség igazolásával is megtehetik még ezt 41 évnél idősebb nők is. Egyértelműen kedvezőtlen az a változás, hogy Csák János miniszter bejelentése szerint a CSOK Pluszt már csak családok vehetik igénybe, egyedülálló anyák nem, míg a CSOK-ot egyedülállók is felvehették. Kedvezőtlen változás, hogy csak már megszületett gyermekre nem jár CSOK Plusz, viszont az előzetes bejelentésekhez képest pozitívum, hogy a már megszületett gyermekeket is beleszámítják a gyerekszámba a miniszter közlése szerint.
Az eddigiekhez képest új kedvezmény, hogy a CSOK Plusz hitelnél egy évig csak a kamatot kell törleszteni, míg az első gyerek megszületésekor egy év törlesztési moratórium kérhető, ebben az esetben a futamidő egy évvel meghosszabbodik.
A jelenlegi jelzáloghitel-leírás lehetőségét beépítik a CSOK Pluszba azzal, hogy a második gyerek megszületésénél 10 millió forinttal csökkenthető a tőketartozás állami támogatásként. További gyerekek születésekor pedig újabb 10 millió forinttal. Ez összességében nagyobb összegű támogatást jelent, mint az eddigi, már a támogatás elején igényelhető közvetlen támogatás, majd a gyerek(ek) születésekor igényelhető hitelelengedés. Viszont a CSOK-felvételekor az eddigiekkel szemben közvetlen támogatás hiányában nem lesz önerő-segítség, ami a 10 milliós babaváró hitellel pótolható ki.
A nagy bejelentést itt nézheted meg!
A Family Home Kft. által gyártott és kivitelezett könnyűszerkezetes és energiatakarékos háza megfelel minden feltételnek, amit a CSOK hitel során kérhetnek!